Hirdetések


Zaibatsu és "Keiretsu" – Értsük meg Japán vállalati csoportjait

2020. Július 23. 91

Bárki aki ismerős Japánban, felismeri a zaibatsu és keiretsu szavakat. Azonban csak kevesen tudják a jelentésüket, és történelmi jelentőségüket. Ez a cikk elmagyarázza a japán cégcsoportok eredetét, történelmi jelentőségét, és a jelenlegi körülményeit, amelyekre lazán csak zaibatsu és keiretsuként szoktunk hivatkozni.


Zaibatsu alakulás a Meidzsi-korban (1868–1912)


A zaibatsu általánosságban a második világháború előtti hatalmas japán vállalati tömörülésekre utal, amelyek sokrétű üzleti ágazatokat irányítottak a japán gazdaságban. Tipikusan egy holding cégstruktúrában irányították őket, és gazdag japán családok vagy csoporok voltak a tulajdonosaik. A zaibatsu szülővállalatokon keresztül gyakorolta a hatalmát, amelyek irányították a leányvállalatokat, oligopólikus pozíciókat élvezve a második világháborút megelőző japán piacon. Ezek a gazdasági csoportosulások fejlődtek ki a 19. század utolsó negyedében a Meidzsi-reformok idején.


A zaibatsu elsőként a menedzsment- és gazdasági szakértők körében vált népszerű kifejezéssé, amikor a szó megjelent a Pénzügyi Hatalom Története Japánban (Nihon Kinken Shi) című könyvben, a kései Meidzsi-korszakban. A kifejezést még Japánban sem használták széles körben egészen az 1920-as évekig, amikor is a tömegmédia elkezde használni.


A zaibatsu-k a Meidzsi-kormány állami vállalati politikája révén jöttek létre, amely meghatározta a gazdaság modernizálását abban a korban. Hogy megérthessük a zaibatsuk jelentőségét, figyelembe kell vennünk, hogy a Meidzsi-korszak kezdetén Japán nemzeti termelésének 70%-át a mezőgazdaság tette ki, és a japánok mintegy háromnegyede mezőgazdasággal kapcsolatos munkakörben dolgozott. A kormány a földadóból származó bevételeket használta, hogy finanszírozza az állami tervezést, a bürökaták által megkívánt iparágak építését, amelyek szükségesek voltak Japán gazdasági fejlődéséhez. A Meidzsi-bürökraták nem hagyatkoztak a szabad piacra a gazdaság megreformálásakor, de nem is egyedül fejlesztették a gazdaságot.


Az 1880-as években a Meidzsi-kormány különleges feltételek mellett eladott néhány kormányzati tulajdonú vállalatot egy kiválasztott gazdasági oligarcha-csoportnak, amelyet közvetetten bíztak meg a nemzetgazdaság fejlesztésével. Ezek a befolyásossá vált cégek többek között a Mitsui, a Mitsubishi, a Sumitomo, a Yasuda, az Okura és az Asano csoportok voltak.


Ezek a magánemberek és cégek idővel hatalmas, integrált komplexumokká váltak, amelyeket a kormáyzati bürokraták Japán fejlődése számára előnyös fejlesztési irányokba kormányoztak. Hogy biztosítsák a megfelelést, a kormány ösztönző előnyöket biztosított, például kizárólagos engedélyeket, tőkefinanszírozást és egyéb privilégiumokat. Bár Japánnak nagy szüksége volt a külföldi technológiára, tudásra és tőkére, a kormány politikájával néhány kivételtől eltekintve kizárta a külföldi vállalkozókat a belföldi fejlődés érdekében.


A második világháború után, amikor a japán gazdaság nagy lépéseket tett a gazdasági reformáció érdekében, a zaibatsu-k érdekei bekerültek a politikai színtérre a saját érdekeik támogatása céjából. A tevékenységük összefonódott a kormánnyal a háborús Japánban. Végül az 1945-ben aláírt potsdami egyezmény elrendelte a zaibatsuk likvidizálását, Japán háború utáni gazdasága demokratizálásának egyik lépéseként.


1. Zaibatsu irányítási struktúrák


A jelenlegi japán helyzettel ellentétben azt mondják, hogy a zaibatsu részvényesei relatíve erősek voltak. Míg a zaibatsu holding cégek piramisszerű rendszerben irányították a vállalatbirodalmakat, egy-egy ilyen birodalmon belül a részvénybirtoklás kötötte össze a cégeket. A komplexumok jellemzője volt, hogy a holding tagjai a részvények több, mint felét birtokolták, és a holding cég volt a komplexum cégeinek legnagyobb részvénybirtokosa. A tagok részvényeit ritkán adták külső feleknek. Ebben a struktúrában a zaibatsu és a vezető holding cégek vezették a pénzügyi, a nehézipar, és a hajózási szektorokat, amelyek Japán gazdaságának alapjait jelentették.


Az 1920-as évekre a zaibatsuk gazdasági hatalma elnyelte a pénzügyi, kereskedelmi, és számos más nagyméretű iparágat is. 1914-től 1929-ig három zaibatsu (Mitsui, Mitsubishi és Sumitomo) irányították Japán 100 legnagyobb cége vagyonának 28%-át. Még 1945-ben is ugyanezek a komplexumok birtokolták 22,9%-át Japán összes részvénytársasága vagyonának.


Ahogy a sorozat második részében el fogjuk magyarázni, a zaibatsuk potsdami egyezménynek megfelelő likvidálását követően új vállalatkomplexumok és csoportok jöttek létre Japánban, amelyek a zaibatsu-hoz voltak hasonlóak. Ugyanakkor jelentős különbségek figyelhetők meg a zaibatsu és a modern keiretsu között.


2. A keiretsu eredete


A cikk előző része a második világháború előtti zaibatsu eredetét mutatta be. Ez a rész a zaibatsuk feloszlását, és a jelenlegi, keiretsu néven ismert cégcsoportok eredetét írja le.


Zaibatsuk feloszlása: 1945-re a zaibatsuk a japán kereskedelem és ipar szignifikáns részét irányítotátk. A szövetséges megszállás ideje alatt a zaibatsukat likvidálták, hogy “demokratizálják” a japán gazdaságot. Ráadásul, a gazdasági hatalom koncentrált gyakorlása érdekében különleges kikötések is szerepeltek japán Monopóliumellenes Törvényében azzal a kifejezett szándékkal, hogy betiltsa a holding cégeket, és korlátozza más cégek részvényeinek pénzügyi vállalatok által történő begyűjtését. Utólag úgy tűnik, hogy ezek a kikötések nem szabtak hatékonyan gátat a kiterjedt gazdasági kontroll kialakításának, és ugyanennyire nem voltak hatékonyak a japán gazdaságban a verseny létrehozásában sem. Ezek a gondolatok akkor hangzottak el, amikor Japán 1997-ben jóváhagyta a Monopóliumellenes Törvény részleges módosítását, amellyel az ország végleg eltörölte a holdingcégekre vonatkozó 50 éves tilalmat.


3. A zaibatsuknak a következő módon vetettek véget:


  • a likvidációk révén a piramisszerű irányítási struktúrák lerombolása,
  • a zaibatsu-tulajdonú részvények nyilvános szétosztása,
  • a meglévő nagy monopóliumok újrarendezése, és
  • a monopóliumokra és igazságtalan versenyre vonatkozó tiltások megerősítése.


Az 1946-os császári rendelet “a részvények cégek általi birtoklásának korlátozásáról” megtilt bizonyos egymáshoz kapcsolódó viszonyokat a korábbi zaibatsu-tagok között, személyes, részvényes, hiteli, és szerződéses úton. Összességében 1200 cég és 56 egyéni zaibatsu-tag vagyonát fagyasztották be, és emelték át a korban “Holdincég Likvidációs Bizottság”-ként ismert szervezethez.


A szétbomlás politikai felhangjai: Míg a szövetségi jelenlét befolyásolta a zaibatsuk feloszlását, egyes véleméyek szerint a japán bürokraták szerették volna likvidálni a zaibatsukat belpolitikai indíttatásból, ideértve talán a pénzügyminisztérium Japán gazdaságára gyakorolt befolyásának megerősítését is. Az 1930-as évek végétől az erős japán részvényesek nyilvános támadás alá kerültek, amiért a magánbevételek kamatát hangsúlyozták, a nyilvános kamatok és a munka hozama helyett. Belföldi szinten a zaibatsuk társadalmi neheztelés célpontjaivá váltak, a vezető zaibatsuk menedzserei pedig gyakran terroristatámadások áldozatává is váltak. Az elmélet, amely szerint a zaibatsuk felbolása egy erőszakos puccsra utalt a pénzügyminisztérium és a zaibatsu között, ahelyett, hogy valódi igény lett volna a gazdasági hatalom központosításának felszámolására, vitathatóan egybevág a felbomlást követő körülményekkel, nevezetesen az új és erőteljes japán vállalati csoportok létrejöttével.


Új cégcsoportok – A keiretsu felemelkedése: A zaibatsuk szétbomlását követő években mind a belföldi, mind a nemzetiközi fronton bekövetkezett változások a gazdasági hatalom koncentrációjára vonatkozó szabályozások lazulását eredményezték Japánban. Az utóbbi fronton a kommunista Kína megalakulását követően az USA Japán felé irányuló külpolitikája támogatta Japán fellendülő gazdasági eredjét. Másrészt, a japán ipari növekedés és megnövekedett termelési kapacitások látták el az USA-t a koreai háború során. Belföldön eg 1949-es, majd egy 1953-as szabályozás lazított a Monopóliumellenes Törvény szabályain. 1953-ra a pénzügyi cégeknek már szabad volt maximum 10%-nyit birtokolni a nem-pénzügyi cégek részvényeiből, és a versengő cégek részvényeinek birtoklására vonatkozó tiltást is eltörölték.


A gazdasági és ipari fejlődést támogató kormányzati politika is újfajta forrásokat és a vállalatcsoportok létrejöttét népszerűsítette ebben az időszakban. Amikor a koreai háború véget ért, és néhány nagy ipari cég kapacitás problémákkal küzdött, a kormányzati intézkedések nagyobb kooperációra buzdítottak a vállalatok között. Például 1953-ban a Nemzetközi Kereskedelem és Ipar Minisztériumának (MITI, ma METI) Ipari Racionalizálási Bizottsága a belföldi gazdaságban ritkás tőke koncentrálására utasította a kereskedelemmel és gyártással foglalkozó cégeket. A monopóliumellenes szabályozásokon is enyhítettek ebben az időszakban. Ebben akörnyezetben a kezdtek el kikristályosodni a jelenleg is létező cégcsoportok.


Az 1960-as évekre hat “kvázi-zaibatsu” jött létre, melyek a következők voltak: Mitsui; Mitsubishi; Sumitomo; Fuyo; Sanwa; és Dai–Ichi Kangyo. Ebből a hatból a Mitsui, a Mitsubishi és a Sumitomo voltak a legközvetlenebb utódai a háború előtti zaibatsuknak. A tényleges zaibatsuval ellentétben azonban a nagy pénzügyi szervezetek a pénzügyminisztérium befolyása alatt központi szerepet játszottak a cégvezetésben. A jelenlegi csoporok tartalmilag annyira különböznek az eredeti zaibatsuktól, hogy félrevezető lehet őket “kvázi”-zaibatsuknak nevezni.


A jelenlegi cégcsoportok, amiket gyakran lazán összekapcsolunk, és keiretsu-nak nevezünk, tartalmazzák a vízszintes és függőleges cégek közti viszonyokat, és néha olyan vállalati kötelékeket, amelyeket nem a tőke, hanem pusztán a vállalatok közötti tranzakciós kapcsolatok tartanak össze. A fő bankok vállalatirányításban játszott szerepe nagymértékben megkülönbözteti ezeket a csoportokat a zaibatsuktól.


4. Jelenlegi cégcsoportok


A cikk ezen része bemutatja a jelenlegi cégcsoportok tipikus struktúráit.


Jelenlegi cégcsoport-fajták: Ahogy a cikk korábbi részeiben bemutattuk, a keiretsu egy homályos fogalom. Azok a céges kapcsolatok Japánban, amiket ezzel a szóval illettünk, általában sokrétűbb struktúrával bírnak, mint azt általában gondolják. Például, a zaibatsuval ellentétben a jelenlegi cégcsoportok nem csak vertikális, hanem horizontális kapcsolatokat is tartalmaznak a tőkén keresztül, valamint cégcsoportokat, amelyeket a tranzakciók kötnek össze. A második világháborút követő cégközötti kapcsolatokat alapvetően három csoportba sorolhatjuk:


  • a “Nagy Hat” vállalatkomplexum (Mitsui, Mitsubishi, Sumitomo, Fuyo, Sanwa és Dai–ichi Kangyo, amely japánul Rokudai Kigyo Shudan-ként ismert); feltéve, hogy ezen csoportok közül néhány a bankok és a japán bankrendszer újrastrukturálásában is közrejátszott
  • vertikális cégcsoportok, amelyeket a tőke tart össze, és tipikusan nagy gyártócégek csoportjai
  • cégek, amelyeket üzleti kapcsolatok kötnek csoportokhoz, például az összeszerelő - ellátó kapcsolatok.


A “Nagy Hat”– tipikus horizontális típusok: A Nagy Hat alkotja azt, amire a legtöbb ember a keiretsu szó hallatán gondol. Ezek a cégcsoportok a tipikus horizontális típusú keiretsuk, mivel a csoport üzleti érdekei különféle területekre terjednek ki. Az évek során ezeket a csoportosulásokat a stabil vertikális kereszt-részvénytulajdonlási kapcsolatok, horizontális partnerségek különféle piacokra, és a nagyszámú gazdasági források birtoklása jellemezte. A részvénytulajdonlást, és a partnerség más kötelékeit kereszt-részvénytulajdonlással és más stratégiákkal tartják össze, például a vezetők elküldésével és a cégek elnökeinek rendszeres találkozóival (shacho kai、社長会).


A Nagy Hat közös jellemzői, hogy mindegyik rendelkezik (vagy rendelkezett) egy központi városi bankkal, és általános kereskedelmi céggel és egy biztosítótársasággal a komplexumon belül. Egyelőre még nem látni, hogy ezeknek a bankoknak, kereskedőházaknak és más cégeknek a konszolidációja hogyan befolyásolja a hosszútávú kötelékeket a birodalmakon belül.


A Nagy Hat történelmileg nagy hatással volt a japán gazdaságra. A Nagy Hat egy 1992-es felmérése szerint bár a bejegyzett japán vállalatoknak csak 0,007%-a volt tagja a Nagy Hatnak, a cégek ezen kis százaléka irányította a tőke 19,29%-át, az összvagyon 16,56%-át, és a bevételek 18,37%-át. A cégen belüli részvénytulajdonlások arányát a Nagy Haton belül mintegy 20%-ra becsülik. Hagyományosan a kereszt-részvénytulajdonlási kapcsolatok mintegy egyarmadát nem csak tőkekapcsolatok, hanem tranzakciós üzleti viszonyok is összefűzik. Számos vertikális cégcsoport (lentebb kifejtve) is el van rendezve a Nagy Haton belül.


Vertikális cégcsoportok: A tipikus vertikális cégcsoportot egy esernyőszerű formában tartják össze, egy nagyméretű vállalattal a csúcsában. A zaibatsukkal és a Nagy Hattal ellentétben ezeknek a csoportoknak az üzleti területe jellemzően szorosabban kapcsolódik a vezető vállalat eredeti ágazatához. A Matsushita, az ITOCHU, a Hitachi, a Toshiba, az NTT, a Tokyo Electric Power és a Toyota is példái ennek a fajta vertikális cégcsoportnak.


A tőkekapcsolatok mellett hosszútávú szerződések, anyagi és technológiai támogatás is többé-kevésbé a részét képezte azoknak az alapoknak, amelyek összetartják ezeket a cégcsoportokat. A spin-offok bizonyos esetekben ezeknek a csoportoknak a kiterjesztéséhez vezettek, ahol egyéni üzemek vagy divíziók váltak önálló jogi entitássá, amelyek továbbra is teljes mértékben a vezető cégtől függtek. Egy kutatás szerint 1995-ben a 30 legnagyobb csoport körülbelül 12577 leányvállalatból és partnerentitásból állt.


Áttekintés és összef